3.rész

/Kira/

Beatrix már egy ideje nem tért vissza és ez kezd gyanús lenni.Sosem megy el ilyen hosszú időre, csak ha valami távoli helyet kell felderítenie, de erre most nem kapott utasítást.És ami a legfurcsább, hogy Jerome épp most tért vissza nélküle.Mindannyian összenéztünk és már nyeregbe is pattantunk és követni kezdtük a sárkányát.Olyan gyorsan száguldott, hogy már mind elfeküdtünk a sárkányokon a légellenállás csökkentése érdekében.Még most is képtelen vagyok felfogni ezeknek a lényeknek a gyorsaságát.Egyszerűen hihetetlen.Horizon szerintem még életében nem igyekezett a repüléssel, hogy lépést tudjon tartani valamelyik fajtársával, de sikeresen megoldotta.Egy számunkra ismeretlen szigeten találtuk magunkat és láttuk, ahogy Beatrixot megkötözve viszik be egy barlangba amit több ember is őriz.Gyorsan kettéváltunk és körberepültük a szigetet, hogy keressünk egy másik bejáratot, de sehol sem találtunk.A hegy tetején megbeszéltük, hogy mit fogunk csinálni, miszerint nekem és Kennek jelenetet kell rendeznie az őrök előtt, miszerint hajótöröttek vagyunk és egymást hibáztatjuk, ezzel elterelve a figyelmüket.Amíg mi veszekszünk, addig Shane és Sigrit belopóznak a sárkányokkal, míg a mieink kicsit távolabbról figyelnek minket, ha el akarnának kapni az őrök.

-Ezt nem hiszem el, mégis hogy gondoltad ezt?!-haladtunk az őrök felé-És nézd meg itt sincs senki!Szerinted honnan fogunk segítséget kérni, ha?!

-Úgy mondod, mintha te olyan ártatlan lennél az ügyben!Nem is tudom ki hozott kék levendulát a hajóra és vonzott oda egy forrkatlant!-tárta szét a karjait.Meg kell hagyni, nagyon jól játssza a szerepét.

-Oh, szóval most engem akarsz hibáztatni?!-tettem csípőre a kezemet és az egyik szemöldökömet felvonva néztem rá.

-Mert látsz itt valaki mást rajtunk kívül?Fogadd el, hogy a te hibád miatt kötöttünk ki itt a senki szigetén!-a szemem sarkából láttam, ahogy az őrök felénk jönnek, majd összeráncolt szemöldökkel néznek ránk.

-Elnézést, de megtennék, hogy nem ordibálnak?Ez egy magánterület eleve, szóval itt se kéne lenniük.-magyarázta az egyik köpcös férfi, mire mindketten felé fordultunk.

-Nagyon sajnálom, csak tudja egy forrkatlan elpusztította az egész hajónkat és itt kötöttünk ki.Esetleg nem tudnának segíteni?-ekkor Sigrit és Shane belopózott a barlangba a sárkányaikkal együtt, mi pedig tovább folytattuk a beszélgetést az őrökkel, egészen addig amíg ki nem jöttek Beatrixszal az oldalukon.

-....és ha megérkeztek oda, akkor keressenek fel egy izmosabb alkatú, fekete hajú és hatalmas szakállú férfit, általában a kikötőben van és ő szívesen vállal fuvarokat.Esetleg most átvihetném magukat a szigetre, ha akarják.-ajánlotta fel, mi pedig kedvesen elmosolyodtunk.

-Köszönjük, de igazán nincs rá szükség.-hirtelen behúztam egyet a fickónak, amitől hátraesett, majd a társai is megpróbáltak minket megtámadni, de visszavertük őket és a sárkányaink már rohantak is felénk, hogy futás közben gyorsan rájuk tudjunk szállni és elrepülni.A többiek már a sziget túlsó oldalán vártak minket és amint megpillantottak minket, egy nagy mosoly jelent meg az arcukon.Ken azonnal Beatrix arcát kezdte el fürkészni és szép lassan közelebb repült hozzá.Komolyan nem értem, hogy miért nem lépnek már valamit egymás felé...Szerintem összeillenek.

Az út további részében elöl repültem Shane mellett és azt tárgyaltuk, hogy melyik szigetet kéne most átnéznünk, de mindketten másik irányba akartunk menni.Mivel a csapat együtt a legjobb, ezért nem válhattunk szét ilyen nagy távolságra és Sigritre kellett hagynunk a választást.Kicsit meglepődött, amikor megkérdeztük, de ő egy harmadik szigetet választott, ami szerinte esélyes lehet, majd elkérte a térképet és hosszas tanulmányozásba kezdett.Menet közben egy kicsit hátrébb csúsztatta magát az ülésen és elővett egy szénceruzát amivel egy szigetet rajzolt a térképre, meg az egyik sarkába valami füst szerű dolgot ábrázolt.Mikor megkérdeztem, hogy miket rajzolt fel, elmondta, hogy hiányzott egy sziget a térképről és a hatalmas ködöt is felrajzolta, mivel tudja, hogy az ott van, de még soha senki nem tudott átjutni rajta és nem is nagyon mertek a közelébe menni.A mondák szerint nagyon sok sárkány van és ahogy beszélik, ott él a hatalmas vörös halál nevű sárkány.Személy szerint én még nem hallottam róla, de ha már így nevezték el, akkor biztos hogy van valóság alapja a dolognak.

/Anna/

Kint álltunk egy nagy réten, immáron egy felnyergelt Yukival és a többiek várakozóan néztek rám, én pedig a sárkányra, aki csillogó szemekkel nézett hol a szemembe, hol pedig a kezemre.Igaz is, azt a feladatot kaptam, hogy szép lassan hozzá kell érintenem a kezemet, de egyszerűen nem megy.Persze már érintettem sárkányt, de az csak akkor volt, amikor valamelyiket fel kellett képelnem, most pedig a bizalmam jeléül kéne megtennem, ami valljuk be nem annyira igaz.Azt már tudom, hogy a sárkány nem akar megölni, mert akkor már rég megtette volna, de még is csak egy vadállat.Ha meg is érintem, akkor a következő az lenne, hogy óvatosan szálljak fel a nyeregbe, ami eleve rémisztően hangzik, hogy én odafent a magasban legyek.Nem mintha félnék a magasban, de ez egy sárkány, hatalmas szárnyakkal, mindenféle kapaszkodó nélkül.Jó, ott van a nyergen egy kisebb, de azzal nem sokra megyek.És valamilyen oknál fogva még is közelebb viszem hozzá a kezemet, mire ő óvatosan odahelyezi a fejét és pár pillanatot vár, majd rendesen hozzám dörgölődzik.Nem tudom, hogy mit is éreztem akkor, de a szívem kétszer olyan gyors tempóban kezdett el verni és egyszerűen nem tudtam eltüntetni a mosolyt az arcomról.Leguggoltam hozzá és arcát két kezem közé fogtam, majd átkaroltam a nyakánál ő pedig egyik mancsával karolt át a hátamnál.Te jó ég, egy sárkánnyal ölelkezek!Ha valaki pár napja, inkább órája azt mondja nekem, hogy meg fogom tenni én biztos, hogy a képébe röhögtem volna, de most meg.Lássanak csodát, tényleg megtörtént!

Egy tapsvihar hangzott fel, majd kaptam is a következő vezényszót és a lehető legóvatosabban szálltam fel a fehér fúria hátára, aki kicsit megrázta magát az ismeretlen érzéstől, de pár pillanattal később már mosolyogva tekintett vissza rám.De ekkor egy gondolat futott át rajtam...Így már nem térhetek vissza a faluba.Sárkány háton kissé furcsa ábrázatot keltenék és a törzsfő is egyből kitagadna a szigetről, nem beszélve arról, hogy bizonyára vadászatot indítana ellenem.Shane-ről nem is beszélve.Szinte már látom magam előtt a csalódott tekintetét, ahogy szép lassan undorrá változik és a lehető leghamarabb elkap minket.

-Jól van, leszállhatsz.A repülést csak holnap kezdjük el, addigra lehetőleg már kész lesz a felszerelésed is.-jött felém a csapat vezetője, mire egyből felé emeltem a tekintetemet.-Ma még beavatunk pár sárkánylovasos titokba.

-Miféle titkok?-érdeklődtem, mire egy mosoly futott át az arcán.

-Például, hogy melyik szigeten kik a lovasok, hol vannak szövetségeseink és, hogy hol van az alfa éjfúria.Én mondom neked az a sárkány maga a kincs!Én lennék a világon a legboldogabb ha megkaphatnám akár élve, vagy halva!-nézett az égre, de a következő pillanatban megugrott, ugyan is Yuki eléggé rámordult a kijelentése miatt és majdnem a földre taszította, de visszafogta magát.-Te is gyönyörű sárkány vagy, ne aggódj, de kevesebbet érsz mint az alfa társad.

Fehér éjfúriám egyre mérgesebb volt és morgása is egyre inkább hangosabbá vált, mígnem pupillái egy igen vékonyka csíkra húzódtak össze és úgy nézett rá az előtte álló fiúra, aki óvatosan hátrálni kezdett, míg sárkányát maga mellé utasította.Már kezdtem félni, hogy sárkányom megtámadja őt, de helyette csak megrázta fejét és gyorsan hátat fordított, majd felszállt.Szinte sokkot kaptam és görcsösen kapaszkodtam a nyakába, olyannyira, hogy ujjaim vége már fehérré váltott és fölötte pirosan tündökölt a bőröm, míg a testére teljesen rá voltam hasalva.Nem csak nekem, hanem Yukinak is szokatlan volt, ezért össze-vissza röpködött, néhol megdobva engem, mintha csak le akarna rázni magáról.Mi van, ha tényleg ezt akarja?Óvatosan kinyitottam a szemem és szép lassan elengedtem a nyakát, mire zuhanni kezdtem lefelé, ő pedig riadtan tekintett utánam és zuhanó repülésben indult meg értem.

Nagy nehezen meg tudtam benne kapaszkodni, de így is jó párszor csak egymásnak csapódtunk, aztán valahogy még is sikerült és most már biztonságban állok a szigeten a többiek pedig gyorsan hozzám rohantak.

-Te normális vagy?Még is hogy gondoltad, hogy elengeded?-nézett végig rajtam a csapat vezetője, de valamiért csak mosolyogni tudtam.Felhúzta az egyik szemöldökét és válaszokat várva nézett rám.

-Nem tudom...De most így utólag, elég izgalmas volt.-feleltem és megsimítottam a hozzám bújú éjfúriát, mire elkezdett valami furcsa doromboló hangot kiadni.Egész aranyos egy állat és bár csak rövid ideje tekintem a társamnak, már egész jól megszoktam.Ha lehet úgy fogalmazni, már érzek iránta valamiféle köteléket.

-Te se vagy teljesen normális...-szólalt fel Charlotte.-De ne aggódj, minket nem zavar.-ekkor egy rettenetes rém szállt a vállára és az apró lábaira rá volt csatolva egy üzenet, amit ki is nyitott, majd mosolyogva rám nézett-Oké, kész is van a csapat ruhád.Gyere!-ragadta meg a kezem és már húzott is maga után, meg se várva a válaszomat.A szigeten mint kiderült egy igen népes és modern falu is van, ahol az emberek először kérdően néztek rám, de az utánam rohanó fehér éjfúria láttán mindannyiuk arca mosolygósra váltott.Nem értettem az emberek viselkedését, de úgy voltam vele, hogy majd úgy is kapok választ, tehát nem kérdeztem semmit.

Egy kis kunyhóba rángatott, ahol egy idősebb hölgy fogadott minket és hátraszólt a fiának, aki csak egy hangos kiáltással jelezte, hogy mindjárt hozza a ruhát, csak még igazít rajta.Egész végig úgy éreztem, mintha figyelne valaki, ezért óvatosan körülnéztem a lakásban és mire újra a nő felé fordítottam volna a figyelmemet, már egy vérvörös szempár fürkészte a tekintetemet és bosszúsan fújtatott egyet.Szürke alapon, fekete pikkelyek futottak végig a fején, a hátán és a farkán, ami eléggé jól nézett ki a szemeivel együtt.Nem sokáig foglalkozott velem, ugyan is meghallotta a lépteket a másik szobából, majd az ajtó nyitódáskor elállta az utat, amíg gazdája oda nem dobott neki egy halat.Mikor megláttam a fiút egy pillanatra elállt a lélegzetem...Pontosan olyan, mint Shane, csupán a szemszínük különbözik és az arcán van két csúnya heg.Egy ideig még néztük egymást, majd szép lassan felém lépett és átadta a ruhákat, de még ekkor is hosszasan méregetett, mintha ő is ismerősnek találna.És most, hogy belegondolok...Tudom is, hogy ki ő valójában.

-Chris?-tettem fel neki a kérdést, mire tekintete egyből meglágyult és ezerwattos mosolyt intézett felém.

-Anna, ha nem tévedek.-mosolygott továbbra is, mire egy aprót bólintottam.-Bárkire számítottam volna az öcsém sárkánylovas csapatjából, csak rád nem.Mikor vettek be?

-Milyen csapat...?-kérdeztem vissza értetlenül, mire Charlotte felsóhajtott és egy lapos pillantást küldött Chris felé.

-Ezt egy kicsit később akartuk neked elmondani, de a barátaid akik mindig leléptek nélküled valami hülye kifogást találva, igazából sárkánylovasok és mindannyian éjfúriákkal rendelkeznek.-vázolta a helyzetet, majd oldalra nézett gyerekkori játszótársamra.-De mint mindig, ez az idióta előbb mondja el a dolgokat.Mi pedig fel akartunk rá készíteni lelkileg.

-Még szép, hogy elmondta...-ráncoltam össze a szemöldökömet és éreztem, hogy egyre idegesebb leszek.Tehát ezért mentek el mindig nélkülem...Nem akarták, hogy tudjak róla, mert azt hitték úgy is elmondanám a törzsfőnek.-Egy nyerget is kaphatnék?

-De határozott lett hirtelen valaki!-mosolygott Chris és visszament az előző szobába, majd egy nyerget szerelt fel sárkányomra és a sajátjára is, utána pedig szépen kitessékelt az ajtón és gyorsan elmagyarázta az alapokat.Mindegyiket teljesítettem és megkezdtem a sárkánnyal a felszállást.Még most is megdobott párszor, de már sokkal jobban tűrte a dolgokat.Igazából nem sok dolgot kell csinálnom, csak kapaszkodnom, és utasításokat kiadni a sárkányomnak, hogy merre menjen, onnantól pedig az ő dolga.Először csak lassan repültünk, majd amikor úgy érezte Chris, hogy egy picit gyorsíthatunk, előre döntötte a sárkányát, aminek köszönhetően zuhanó repülésbe kezdtek és hátrafütyült az enyémnek, aki kötelességtudóan követte.Picit félelmetes volt, de akkor is jó érzéssel töltött el.Repültünk sziklások között, egészen fel a felhőkig, a sárkány hátán ülve hagytuk visszazuhanni magunkat, de a kis szórakozásunk csak estig tartott.Mikor besötétedett, leszálltunk egy szigetre és az egyik sziklaszirten üldögélve nézegettük a csillagokat és beszélgettünk.

-Öhm...Tudom nem illik megkérdezni, de mi lett az arcoddal?-tettem fel neki a kérdést és közben próbáltam a szemeit fürkészni, amiben jelen pillanatban gyönyörűen meglátszódtak a csillagok.

-Ja, ez!-érintette hozzá a kezét.-Azt hittem már tudod, de az öcsém nem mindig az a nyugodt ember.Mikor közöltem vele, hogy elhagyom a szigetet, eléggé dühös lett és veszekedni kezdtünk, majd átfordult az egész verekedésbe, az ő kezébe pedig kés került.Persze ez már nagyon régen volt, csupán a hegek maradtak meg...-mondta és egy ideig még előre nézett, majd felém fordította a tekintetét.-Még mindig szereted az öcsémet, nem igaz?

-Azt hiszem...Jelen pillanatban rettentő dühös vagyok rájuk, amiért nem mondták el, hogy sárkányaik vannak.Ha bebizonyították volna nekem, hogy tényleg lehetnek a barátaink, akkor nem szóltam volna róla semmit, meg egyébként is a barátaim, nem lett volna szívem beköpni őket.-hajtottam le a fejemet, de ő csak egy ujjal az állam alá nyúlt és maga felé fordította a tekintetemet, majd egyre közelebb hajolt és tekintete folyamatosan az ajkaimon pihent.A jobb kezem azonban egyből reagált és egy jókora pofont lekevertem neki, amiért megpróbált megcsókolni.-Biztos, hogy nem!-álltam fel és már a sárkányom hátára is ültem, hogy vissza mehessek a szigetre.